Már nagyon régen feladtam.... idejét sem tudom megmondani mikor volt először, hogy azt mondtam eddig bírtam és nem tovább. Ha 100%-ig biztos lennék benne, hogy nem élem túl, megtenném, de egyetlen dolog tart vissza: mi van ha túlélem?A fizikai fájdalom elviselése már túl sok, nem akarok kockáztatni! Úgyhogy langyosvíz, az évek alatt már rendesen elkoszolódott. Jobb már nem lesz.
Volt idő, mikor birtokoltam azt a csodálatos képességet, hogy tudtam ignorálni dolgokat, ma már ez nem megy, mert tudom, hogy egy csődtömeg vagyok, majdnem minden tekintetben. A munkám talán az egyetlen, ahol tényleg sikeres vagyok, ez is csak azért van így, mert maximalista vagyok benne. Minden más egy elnyűtt, beporosodott, padláson felejtett játékállatra hasonlít leginkább az életemben. Nem tudok felmutatni boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatot, szép esküvöt, vidám terhességet, családot, tartalmas emlékeket, mert már minden megfakult. Néha vágyom rá, hogy újra gyerek lehessek, és tapasztaljam a kezdetet, élvezzem a felfedezéssel járó izgalom élményét, aztán belém hasít a fájdalom, hogy akkor minden kezdődne újra.... és már nem akarok gyerek lenni...
Sőt, már semmit nem akarok, ami küzdéssel, fájdalommal, vagy megerőltetéssel jár, jó ez a langyos víz! Van lakásom, van kutyám :), és van egy rendesen elhasznált életem, ami már a kutyának sem kell, bár lehet hogy egy bolhapiacon még áruba tudnám bocsátani.
Szóval feladtam! Újra! Azt hiszem örökre, mert már nincs kedvem többé próbálkozni... belefáradtam! Tényleg!
