Értem én, hogy titokban kell engem tartani - na nem azért, mert ronda és buta vagyok - de baromi szarul esik, hogy egy éve ígéred, hogy elmegyünk sétahajókázni - ok, most nem alkalmas erre a Duna - meg elmegyünk az Állatkertbe nézelődni, a Városligetbe vagy a Margitszigetre romantikázni. Megvettem a korit is, hogy legyen valami amit közösen tehetünk, de a Balaton jegét is az exeddel próbáltad ki. Háromszor elmentünk horgászni - az őszi, tavi mély nyomokat hagyott bennem - de engem ez nem kapcsol ki, mint ahogy a motorozás sem, mert még mindig látszik, hogy tavaly augusztusban elégett a lábam :( és nem is akarok többet felülni rá, pláne nem úgy, hogy közben Lujzika is utazik veled, hiszen néha őt is elviszed egy körre... Most meg, mikor hívlak közlöd, hogy a kollégáiddal bortúrán vagytok Villányban...
Szeretnék veled közös programot, hogy legyen valami amire emlékezhetek, ha nem vagyunk együtt, hogy milyen jó volt, amikor itt, vagy ott voltunk, mikor kirándultunk, vagy mittomén.
Mert a pláza nekem nem program, untat, és fáraszt, elhiszem hogy neked ez a mindened, de ha tényleg szeretnél és fontos lennék a számodra, akkor talán észrevennéd, hogy mit szeretnék. És tudod inkább érzem magam még mindig a beosztottadnak, mint életed párjának, mert egyedül nem boldogulsz a dolgaiddal, segítségre van szükséged - amiért a köszönöm nem jár persze, hiszen evidens - és én mindig figyelmeztetlek a barátaid és egyéb ismerőseid név- és születésnapjára, hogy megmaradhass előttük a "tökéletes" státuszban. Vajon az én/mi eseményeinkre ki fog emlékeztetni?
Persze, ez csupán költői volt, és tudom, ha ezt most elküldeném neked levélben nem olvasnád végig, ugyanúgy, mint ahogy az előzőt sem, tehát nem teszem. Csak kiírom magamból, mert megbeszélni nem tudom senkivel, hiszen egyedül vagyok.
Igazán Te sem vagy velem, mellettem.
